1963-68 ELTE Bölcsészettudományi Kar: német-orosz középiskolai tanári diploma
1968-71 A volt NDK-ban német nyelv oktatása az ott dolgozó magyar vendégmunkások számára, összekötve a felnőttképzéssel kapcsolatos rendezvényekkel, például regionális német nyelvi versenyek szervezése.
1972-75 sajtódokumentációs munka, német és orosz nyelvű napilapok és folyóíratok fordítással egybekötött feldolgozása.
1975-90 a TIT akkori Országos Kp. szakreferenseként főleg a német nyelvterületek országaival,
a felnőttoktatás/képzés, művelődés terén folytatott együttműködés szervezése, koordinációja és közvetítése.
Munkámhoz tartozott többek között a felnőttképzéssel foglalkozó szakcsopotok tanulmányi látogatásainak szervezése és kísérése pl. a németországi és az osztrák népfőiskolákon vagy a szintén továbbképzési célú közös szemináriumok szervezésében való részvétel az akkori idők aktuális felnőttművelődési témáiban, például a természet- és környezetvédelmi nevelés vagy az életminőség, vagy a szabadidő és felnőttoktatás kérdései, ugyancsak a Német Népfőiskolai Szövetséggel és az Osztrák Népfőiskolai Szövetséggel együttműködésben. Részt vettem a TIT német nyelvi módszertani munkacsoportjában a rendezvények működtetésében is.
A rendszerváltozás idején aktiv és közeli tanuja voltam több, a felnőttoktatással, a tanulással és művelődéssel foglalkozó egyesület (így a Német Nyelvtanárok M.o.-i Egyesülete és a Magyar Népfőiskolai Társaság) alapításának és újjáalakításának. A TIT szervezeti keretében elősegítettük az akkortájt Magyarországra érkező Goethe Intézet munkájának megismertetését is, országszerte továbbképzési szemináriumokat szerveztünk a GI előadóinak közreműködésével, nyelvtanárok számára.
A Német Nyelvtanárok Magyarországi Egyesületének (UDV) alapító tagjaként közreműködtem a GI és az UDV azóta is fennálló jó együttműködésének segítésében és tisztségviselőként 15 éven át szolgáltam az egyesületben folyó némettanári továbbképzés ügyét.
1991-2002 pedagógiai referens, illetve koordinátor a Német Népfőiskolai Szövetség Nemzetközi Együttműködési Intézetének Budapesti Projektirodájában.
A Jakob Horn, majd Prof. Dr. Heribert Hinzen által vezetett projektirodában részt vettem és közreműködtem a magyar és a nemzetközi konferenciák, valamint a továbbképzést szolgáló rendezvények, szemináriumok, tanácskozások, ösztöndíj-programok és kutatási projektek előkészítésében, feldolgozásában és szervezésében, a magyar és a nemzetközi felnőttképzési partnerekkel folytatott kapcsolattartásban, valamint a német nyelvi közvetítésben, szóban és írásban, több konferencia dokumentumainak fordításában.
Jakob Horn főleg a magyar népfőiskolai mozgalom fejlesztését támogatta, de szorgalmazta az együttműködést a népfőiskolák, a művelődési házak és az önkormányzatok szakmai területei között is. Heribert Hinzen a partner-pluralizmus jegyében bővítette az együttműködést sok más hazai és nemzetközi partnerrel, így egyetemekkel, főiskolákkal, minisztériumokkal, civil szervezetekkel és nemzetközi felnőttképzési szervezetekkel.
Néhány konkrét példa azokból a tevékenységi körökből, melyekben aktívan közreműködtem:
a Nagyváthy János Gazdaképző Egyesület számos programjában
a TIT és a frankfurti nemzetközi nyelvvizsgacentrum együttműködésének kiépítésében
a Felnőttképzési Atlasz kutatási projekt előkészítésében, dokumentálásában és ismertetésében
a Felnőttoktatási és -képzési lexikon (2002) előkészítési munkálataiban
a németországi Lernfest és a brit példák nyomán a magyarországi Tanulás Ünnepének előkészítésében és továbbvitelében, magyar partnerekkel.
Ami talán még hosszabb ideig fennmaradó hatás: Heribert Hinzen főszerkesztése mellett részt vettem a Projektiroda által kiadott 38 szakmai kötetnek (a „Felnőttoktatás, továbbképzés és élethosszig tartó tanulás” és a „Nemzetközi felnőttoktatás és együttműködés” c. sorozatban) tartalmi előkészítési, szerkesztési, kiadói, terjesztési munkálataiban.
Néhány kiragadott cím a sorozatok kiadványiból (saját életrajz lévén főleg a saját nevesített publikációkat említem meg):
Heribert Hinzen/Horváthné B. Mária/Koltai Dénes/Németh Balázs (szerk.): Magyar-német együttműködés az európai partnerségben.
Heribert Hinzen/Koltai Dénes (szerk.): A felnőttoktatás jövője – a jövő felnőttoktatása.
Bánfalvy Csaba/Pordány Sarolta(szerk.): Munkanélküli fiatalok és pályakezdők képzése.
Maróti Andor/Rubovszky Kálmán/Sári Mihály (szerk.): A magyar felnőttoktatás története c. országos konferencia dokumentumai.
Horváthné B. Mária/Pordány Sarolta (szerk.): Tanulás, művelődés és szabadidő időskorban.
Horváthné B. Mária (szerk.): Partnerség az élethosszig tartó tanulásért. Az európai modernizációs folyamatok a magyar felnőttoktatásban.
A felsorolás természetesen akkor volna különösen érdekes (mivel ma is aktuális témákat dolgoz fel), ha az összes kiadvány címét leírnám.
A Felnőttképzés Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület alapító tagja vagyok, nagy örömmel vettem át a kitüntetést és megtiszteltetésnek érzem, hogy az elismerést egy ismert és becsült civil szervezettől kaptam. Lelkesen vettem részt a rendezvényeken és a szervezeti munkában.
Távozóban az egyesülettől, szeretném megköszönni a FFE elnökének, Pordány Saroltának a hosszú évek során át megőrzött jó együttműködést és azt a fáradhatatlan és magas szintű szakmai munkát, mellyel az egyesületet fejlesztette és erősítette.
Legyen szabad még megemlítenem, hogy távol „a munka világától”, a családi háztartás ugyancsak sokrétű és izgalmas világában is sok teendőm van még a „Műveljük kertjeinket!” filozófiájának szellemében. Férjem, lányom, fiam és családja is örül ennek. Nekem pedig most a legfőbb örömforrásom az első unokám, a tündér Luca!
Budapest, 2011. decemberében
Hozzájárulók az oldal szerkesztéséhez: admin
,
system
és
PordanySarolta
.
Oldal legutóbbi módosítása: Szerda 21 December, 2011 20:34:15 CET admin által.
Sidebar
Weblap nyelve: Magyar
FFE Díjazottak 2010
Bejelentkezés
Google keresés
HASZNOS INFORMÁCIÓK
Tájékoztatás kérhető:
TAGDÍJBEFIZETÉS!
2012. évi tagdíj:
2 000 Ft
ADOMÁNY!
Kérjük, támogassa önkéntes, közhasznú egyesületi munkánkat és honlapunkat!
Bankszámlaszámunk:
11711041-20956611
Felnőttképzés Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület
1117 Budapest,
Baranyai utca 20.
Adószám:
18251627-1-43
TAGDÍJBEFIZETÉS!
2012. évi tagdíj:
2 000 Ft
ADOMÁNY!
Kérjük, támogassa önkéntes, közhasznú egyesületi munkánkat és honlapunkat!
Bankszámlaszámunk:
11711041-20956611
Felnőttképzés Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület
1117 Budapest,
Baranyai utca 20.
Adószám:
18251627-1-43
